Támogatóink
A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület 2018 októberében nyerte el hazánknak a lehetőséget, hogy Magyarországon megrendezhesse a második RS Feva világversenyt. A nemzetközi esemény pályázata sem jöhetett volna létre támogatóink hathatós közreműködése nélkül.
Az RS Feva Europakupa 2021-as rendezvényeit az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, a verseny társszervezője a Magyar Vitorlás Szövetség a Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettel karöltve. A Magyar Vitorlás Szövetség szakmai háttere nélkül az RS Feva EK megrendezésére nem lehetett volna lehetőségünk.
A rendezvény nem jöhetett volna létre olyan támogatók nélkül, akik évek óta mellettünk állnak és közös munkánkkal útjára indulhatott az RS Feva flotta. Olyan támogatók, mint Magyarország Kormánya, AZ Emberi Erőforrás Támogatás Kezelő, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Hensel Hungária, Dr Bubu Állatorvosi Rendelő lehetőségünk adódott – az elmúlt években – a magas színvonalú rendezvény és versenyszervezésre. Kiemelt támogatónk az RS Sailing magyarországi képviselete, aki anyagilag is mellettünk állt és áll most is.
A rendezvénysorozat kommunikációjában a Live PR és a Pipers Communication csapata segít minket évek óta, míg a catering szolgáltatásokat a Café Ponyvaregény biztosítja. Ez a csapat munkájával olyan háttér támogatást biztosít nekünk, ami az elmúlt években lehetőséget adott számunkra a folyamatos növekedésre, és hogy létrehozhattuk az RS Feva flottabajnokságot, (később Magyar Bajnokságot és Európa Kupát) amely 2017-18-ben az egyik legnagyobb létszámú kétszemélyes utánpótlás versenynek bizonyult.
A sikeres rendezésnek alapvető követelménye, hogy szponzoraink mellett olyan vállalkozások is segítsék munkánkat, akik a megfelelő szakmai háttérrel rendelkeznek a turisztikai és rendezvényszervezési szolgáltatások terén, rendelkeznek a megfelelő kikötői és ingatlan infrastruktúrával. A szervezés során általunk választott cégek mindegyike a piacon az egyik legeredményesebb szereplő.
Köszönjük támogatásukat, partneri segítségüket!
Az RS Feva Eurocup és a Magyar Bajnokság szervezésében és támogatásában résztvevő partnereink: