A révfülöpi Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő is az RS hajók mellett döntött

  • július 19, 2022

„Megnyílt a Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktábor Révfülöpön. A tehetséggondozás kiemelt központjában idén eddig már 300 diák táborozott, idén nyáron pedig még közel 500 fő oktatását, nevelését teszi lehetővé a Mathias Corvinus Collegium – mondta Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a kikötő és diáktábor megnyitó ünnepségén, Révfülöpön.”

Az új ifjúsági központ a szakemberei az RS hajók mellett döntöttek. A központ jelenleg RS Quest és RS Feva vitorlás kishajókkal oktatja a gyerekeket a vitorlázásra. Az RS Sailing a világ vezető kishajó gyártója, amely magyarországi tevékenységét 2017-ben kezdte meg. Az elmúlt 5 évben több mint 80 vitorlás kishajót értékesített hazánkban

„Nagy álom vált valóra az MCC révfülöpi diáktáborának megnyitásával, hangsúlyozta Orbán Balázs. Az MCC kuratóriumának elnöke emlékeztetett, az alapítvány célul tűzte ki egy olyan hely létrehozását, amely nem kötődik egyetlen képzési központhoz sem, ahová Kárpát-medence-szerte bárhonnan érkezhetnek a diákok. Rámutatott, az alapítvány vállalta a révfülöpi kikötőnek, a tábornak és a környezetnek megújítását, hogy méltó helyszíne legyen az MCC-s hallgatók oktatásának, nevelésének. A tábor elnevezése kapcsán Orbán Balázs kiemelte: Cholnoky Jenő személyében találták meg azt a történelmi hagyatékot, amely a leginkább kifejezi az MCC által képviselt értékeket – a hazaszeretete és a nemzetközi kiválósága az, amely az MCC oktatási, nevelési stratégiáját is meghatározza.”

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében elmondta: az oktatás, a tudomány, a nevelés szervesen hozzátartozik a Balatoni kultúrához; az MCC is ezt a hagyományt szeretné követni. „Fontosnak tartjuk, hogy az MCC-s diákok balatoni élményeket szerezzenek.” A főigazgató a révfülöpi fejlesztések kapcsán elmondta: megújult a kikötő; új oktatási, közösségi tér jött létre; megkezdődött egy oktatási pavilon építését is; valamint megújult a 71-es út feletti gyalogos híd is. Szalai Zoltán hangsúlyozta: az MCC kiemelt feladata a balatoni kultúra ápolása, valamint közösségépítő erejének használata a diákok nevelése során.

Ha egy minőségi Magyarországot akarunk, akkor azt a fiatalokkal, a minőségi oktatással, a minőségi környezettel kell kezdeni – hangsúlyozta Navracsics Tibor A térség országgyűlési képviselője, területfejlesztési miniszter hozzátette: ha az ember minőségi környezetben él, minőségi életvitelt képest folytatni. A révfülöpi kikötő és diáktábor is ezt a célt szolgálja; az MCC-vel Magyarország is Európa élvonalába kerülhet – tette hozzá.

A megnyitó ünnepséget követően, a csónakház teraszán felavatták a névadó, Cholnoky Jenő emléktábláját, átadták az MCC által felújított, Révfülöp tulajdonában lévő, a 71-es főutat és a vasútvonalat átívelő gyalogoshidat és a diákok részére vitorlásversenyt is rendeztek a szervezők.

A Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktábor, az egykori állami vitorláskikötő és a főút északi oldalán elhelyezkedő diáktábor a tehetséggondozás kiemelt helyszíne, amelyet komoly felújításokat követően vehettek birtokba a Mathias Corvinus Collegium diákjai. A beruházás azzal a céllal valósult meg, hogy egy minden évszakban használható, korszerű, többszáz fiatal elszállásolására, oktatására, sportra nevelésére és játékos foglalkoztatására alkalmas tehetséggondozó központ jöjjön létre a Balaton partján. A munkálatok a következő években is folytatódnak. Így az MCC kiemelt képzési helyszíne a révfülöpi kikötő és diáktábor, amely ingyenes táboroztatási és nyári oktatási lehetőséget nyújt a tehetséggondozó programokban tanuló fiatalok számára.

Az MCC szeptembertől már 24 kárpát-medencei településen, 5550 diák tehetséggondozását valósítja meg. Cél, hogy néhány éven belül 35 helyszínen, 10 000 tehetség tanuljon az ország és a térség legjelentősebb tehetséggondozó intézményében.

Forrás: www.mcc.hu