RS Feva Magyar Bajnokság és Európa Kupa végeredmény

  • július 18, 2021

2021. június 17-én a díjkiosztóval véget ért az RS Feva osztály idei magyar bajnoksága. A versenyt követően elmondhatjuk, hogy egy nagyon jó hangulatú, sportszerű viadalon vagyunk túl, ahol éles küzdelemben, három nap alatt tökéletes időjárási viszonyok között sikerült teljesíteni a verseny eredetileg kiírt mind a tíz futamát.

A parti programoknak idén is az RS Sailing Center adott otthont, amely a VGYE vitorlázóinek bázisa. A tihanyi költözést követően az egyesület 10 évre talált otthonra a Józsefvárosi Önkormányzat üdülőjének strandján, lehetőséget kapva arra, hogy az elkövetkező időszakban Káptalanfüred és az RS Sailing Center a jollevitorlázás mekkájává váljon.

A verseny parti programjai, rendezvényei az évek óta megszokott magas színvonalon zajlottak. A csütörtöki gulyásparti, a szombati grillparti és a nevezési ajándékok mindegyike a gyerekek és a verseny céljait szolgálta.

Az idei évben a szervezők a környezetvédelem jegyében nevezési ajándékként vitorlás kulacsokat adtak a- a poló mellé – amelybe a telepen kihelyezett hideg vizes töltőpontokon tankolhattak fel a futamokra. Ezzel is az volt a célunk, hogy a versenyt követően ne műanyagpalack halmokat keljen gyűjtenünk. A kulacsok végigkísérték a rendezvényt, és sikeres kezdeményezésnek bizonyultak.

Az idei versenyt Magyarország Kormánya, Piper’s Communication Kft, a Live PR, a Café Ponyvaregény és a Magic Marine vitorlás ruházati márka támogatta, az RS Sailing mellett. Köszönjük a támogatásukat!

ÉS AKKOR A GYŐZTESEK:

Legjobb női páros különdíj
Prágai Réka – Náray Borbála (VGYE)

Legjobb vegyes páros különdíj
Göblyös-Sztrókay Bátor Ákos – Fekete Hanna (VGYE)

RS Feva Európa Kupa 2021

  1. Náray Ágoston – Kutassy Áron László (VGYE)
  2. Göblyös-Sztrókay Bátor Ákos – Fekete Hanna (VGYE)
  3. Vándor Olivér Szilárd – Bősze Marcell (Balatoni Yacht Club – THE)

U14 RS Feva Magyar Bajnok 2021

  1. Török Zsigmond – Kántor Dávid (FVLA)
  2. Szabó Mirkó Péter – Török Blanka (VGYE-FVLA)
  3. Pais-Hank Patrik – Pelsőczi Rudolf (BYC)

U18 összetett magyar bajnok

  1. Náray Ágoston – Kutassy Áron László (VGYE)
  2. Göblyös-Sztrókay Bátor Ákos – Fekete Hanna (VGYE)
  3. Vándor Olivér Szilárd – Bősze Marcell (Balatoni Yacht Club – THE)

A résztvevő egyesületek sorrendje (a legjobb három hajó eredménye alapján)

  1. VGYE
  2. BMF VSE
  3. TVSK
  4. BYC
  5. Balatoni Yacht Club
  6. Vagabund

A teljes eredménylista itt letölthető

Gratulálunk a résztvevő gyerekeknek, a Szervezőknek, a rendezőknek, és köszönjük, hogy velünk voltatok.